Szombati Csevegő
Kalászi Júlia
Júlia jelenleg a Láthatatlan iskola mentoraként önkénteskedik, emellett támogatja egyéb debreceni programok megvalósítását, nemzetközi eseményeken vesz részt és mindemellett még a DE Gazdaságtudományi karán tanul. Célja a másokon való segítés és a világ jobbá tétele!
~ ~ ~
AEFE: Adott egy 23 éves fiatal lány, aki évek óta önkénteskedik és hivatásának érzi a másokon való segítést. Honnan jött ez a motiváció? A családodban is természetesnek számít az önkénteskedés?
Kalászi Júlia: Szerencsésnek tartom magam, amiért egy olyan családban nőhettem fel, ahol kiskorom óta arra tanítottak, hogy fontos annak a közösségnek a segítése, amelyben élek. Egész pici korom óta azt láttam nagymamámtól és a szüleimtől is, hogy tisztelik és megbecsülik a környezetükben lévő embereket és ott segítenek, ahol csak tudnak, legyen az pár száz forint, egy zsák krumpli a szomszéd idős néninek vagy egy nagyobb adomány egy nemes célért. Mindig arra neveltek minket, hogy semmit ne vegyünk magától értetődőnek, mindent, amit az élet nekünk adott, becsüljünk meg; arra, hogy ha mód van, ne sétáljak egy csukott szemmel egy rászoruló mellet. Így ezt a lelkületet és szemléletmódot tőlük tanultam.
Ahhoz, hogy az önkéntesség és mások megsegítése ilyen fontos részévé vált az életemnek, több dolog hozzájárult. Sajnos édesapámat néhány éve elveszítettem még mielőtt látott volna igazán felnőni, ami egy elég nagy fordulópont volt számomra. Az élet megmutatta a mélységeit, a fájdalmait, azokat a nehéz pillanatokat, amikor az ember nem lát utat maga előtt, ami előre vezetne.
Ekkor egyben felismertem, hogy édesanyám a világ legerősebb embere és a legjobb példa előttem, amit valaha kívánhatnék. Én szerencsés voltam, hogy volt valaki, aki mellettem állt az Ő személyében.
A legtöbb tevékenység és projekt, amiben részt vettem a kezdetektől bármilyen szervezetnél leginkább a rászoruló gyermekek segítése köré épült. Talán azért, mert „egy cipőben járunk” és valahol felelősséget érzek azért, hogy a nap végén általam is biztonságban és szeretve érezzék magukat. A tragédián, amin átmentem, itt mutatta meg az élet, hogy miképp használhatom mások és saját javamra is. Hazudnék,ha azt mondanám, hogy aki önkénteskedik, az csak ad; számomra új formáját mutatta meg a szeretet és a boldogság az elteltévekben. Nincs ahhoz fogható érzés, amikor egy hosszú nap után elmegy az ember az állami gondozásban lévő gyerekekhez, akik már a kulcslyukon lesik, hogy ott állsz-e fél5kor, majd ahogy az ajtó nyílik,azzal a lendülettel ugranak a nyakadba. Ilyenkor elfelejt az ember minden problémát és csak azért a pillanatért hálás.
AEFE: Mikor jött el az a pont, mi ébresztett rá, hogy a „szimpla” segítésen túl, szervezeti szinten szeretnél tevékenykedni, sőt saját mentorprogramot létrehozni?
K. J.: Az önkéntességgel először a Baptista Szeretetszolgálaton át találkoztam és általuk jött el egy másik olyan pont az életemben, ami alázatosságra tanított. A programjuk által olyan magyar lakta romániai és ukrán táborokba mentem el, ahol a szegénység egy teljesen új, számomra azelőtt elképzelhetetlen árnyalatát ismertem meg. Egy tizenhat éves gyereknek, aki akkor voltam, meghatározó élmény volt velem egykorú gyerekekkel találkozni, akik pár kilométerre a határ túlsó oldalán a túlélésért küzdenek. A szeretetszolgálat munkatársaival az ottani magyaroknak viszünk gyógyszeradományokat és orvosi ellátásban részesítjük őket. De ezen túlmutat a program: próbáljuk az ott eltöltött időt úgy eltölteni, hogy a gyerekek a megérdemelt törődést, biztonságot és szeretetet kapjanak, a felnőttek megértő és hallgató fülekre találjanak.
Szintén középiskolában egy osztálytáram által kerültem a Rotaract önkéntes szervezetébe Debrecenben. A csoport a Rotary International ifjúsági bázisa, megtalálható az ország több városában. „Service above Self” mottó a két szervezet közös célkitűzése és egyben életszemlélete is. A cél a segítőkészség a mindennapi életben, amely alatt barátságot, toleranciát, népek közötti megértést, szociális szerepvállalást kell érteni. Különböző projekteken át segíti a csapat a helyi közösségeket, rászorulókat. Bárkinek lehet egy projekt ötlete, amit közösen megvalósít a társaság, így igazán magának érezheti az önkéntes a célt. Később ennek a csapatnak lehettem egy évre az elnöke és számos projektet hozhattam velük létre közösen. Így a karácsonyi és mikulás napi adománygyűjtés már hagyománnyá vált, csak úgy, mint a rákkal műtöttek számára szívpárna varrás vagy a ruha gyűjtés. De főztünk ebédet hajléktalanoknak, szerveztünk jótékonysági futást, bulit, többen járunk mosolyogtatni beteg gyermekeket a klinikára illetve támogattunk más szervezeteket.
A Rotaract csapatával két éve először egy autista kisfiút kezdtünk el tanítani, akinek a szülei kerestek meg kétségbeesetten. Egy nagyon jó képességű srácról volt szó, akihez a tanárainak nem mindig volt türelme. Segítettünk a félévi osztályozó vizsgájára való felkészülésben és azt mondhatom, hogy az itt tapasztalt siker és szükség indított el mindent.
Az egyik egyetemi tanárom mesélt arról, hogy anno létezett egy program, amikor egyszemélyes mentorálást tartottak tehetséges gyerekeknek. Ezt a beszélgetést követően láttam egy felhívást az Auchan Magyarország pályázatára, támogatást ajánlva olyan projekteknek, amik az ifjúságsegítést tűzik ki célul. Azt mondhatom, hogy minden a kezünk alá dolgozott így sikeresen elindulhatott a program.
A Láthatatlan Iskola első évében 110 gyereket ért el 80 mentor segítségével. Célunk a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek korrepetálása, oktatása és ezenfelül személyes mentorálása.
Jelenleg a programban, mint mentor veszek rész, a böszörményi úton lévő Gyermekek Átmeneti Otthonában. Az eltelt idő alatt megtanultam az ott lévő gyerekek minden kis turpisságát, mosolyát, megláttam a tehetségüket, szorgalmukat és megtanultam, hogy mi a tűrőhatáruk és hol kell elmenni egyet sétálni vagy játszóterezni. Beengedtek az életükbe és ez a megfizethetetlen érzés, ami miatt megérte a belefektetett munka : a szeretet és a bizalom, amit felém mutatnak.
AEFE: Véleményed szerint mely tulajdonságaid segítettek hozzá, hogy egy nemzetközi ifjúsági szervezet elnöke lehess?
K. J.: Úgy gondolom, hogy mindenek előtt a szervezetbe fektetett korábbi munkám mutatta meg az alkalmasságomat szakmai téren. Emellé párosult, hogy egy nagyon extrovertált és könnyen barátkozó egyén vagyok, viszonylag gyorsan találok közös hangot mindenkivel. Szeretek emberekkel beszélgetni, megismerni őket, így a bennük rejlő potenciált is. Egy projekt kapcsán szeretek felülről ránézni a dolgokra, látni a mozaikokból kirajzolódó egészet, meghatározni a fő irányokat, és mindezt lebontani konkrét feladatokra és felelősökre – ami könnyű úgy, hogy „ismered az embereid”- ami számomra kulcsfontosságú.Továbbá egy rendkívül pozitív ember vagyok ami szerintem elengedhetetlen egy ilyen csapat motiválására.
AEFE: Mindezen tevékenységek mellett nem szakítottad meg a tanulmányaidat. Biztosan voltak/vannak nehéz pillanatok, hiszen jelenleg is tanulsz. Mi az, ami átlendít ezeken a helyzeteken? Mi az, ami abban segít, hogy a tudásvágyad és a másokon való segíteni akarás megférjen egymás mellett?
K. J.: Jelenleg végzős vagyok a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi karán és mindig arra törekedtem, hogy a tanulmányaimat és a karitatív tevékenységet össze tudjam hangolni, egyik se menjen a másik rovására. Nem titkolt célom tovább tanulni, főleg az emberi jogok illetve az társadalomfejlesztés irányába.
Úgy gondolom, hogy az ember a tapasztalatok és tudás szerzésével illetve az eltelt évekkel halad előre és teremthet új értékeket. Ehhez az kell, hogy soha nem szűnjön meg a tudásvágyunk, legyen az iskolai keretek között vagy azon túlmutatóan. Ennek szükségességét és a türelmet szerintem mindannyiunknak meg kell tanulnia. Egy egyszerű példával élnék: amikor egy virágot akarunk locsolni, folyton újra kell tölteni a kancsót vízzel, amihez vissza kell térni a csaphoz/kúthoz.Úgy nő a virág, ha újra és újra meglocsoljuk, amihez vizet kell mernünk. Mindennek meg van a menete: ahhoz, hogy többet tudj tenni másokért, a társadalomért, tanulnod kell, új ismereteket szerezned. Nem ragadhatsz meg egy szinten. Ez ad hitelességet, tudást, új ötleteket és személeltmódot.
AEFE: Mik a további terveid? Hogyan látod magad 20 év múlva?
K. J.: Ez egy nehéz kérdés, mert a mai világban olyan gyorsan változnak a társadalmi keretek, hogy nehéz megmondani, milyen lehetőségek között fogunk élni a jövő távlatában. Remélem, hogy húsz év múlva magasabb szinteken képviselhetem azt a személeltmódot, amiben jelenleg lokálisan dolgozom. Szeretném, ha azt a sok tapasztalatot, amin az élet már most átvezetett hasznosíhatnám és mások segítsésére fordíthatnám országos vagy azt túlmenő körökben.
AEFE: Van-e példaképed? Vagy mottód, kedvenc idézeted, ami téged inspirál a mindennapokban?
K. J.: Évekkel ezelőtt néztem egy TED videót Mark Bezostól. A férfi szabadidejében önkénteskedik, méghozzá a tűzoltóságnál. Egy nap lehetősége volt arra, hogy bemenjen egy égő épületbe, hogy kihozzon onnan egy pár cipőt, ami habár nem egy emberi élet, de a tulajdonosának sokat jelentett. Az Ő története arra világított rá, hogy mitől fontos akár egy legkisebb cselekedet és az hogyan tud változtatni a világon. Tőle így szól a kedvenc idézetem :
"Ne várjanak az első milliójukra, hogy megváltoztassák valaki életét. Ha tudnak valamit adni, adjanak most. Osszanak levest egy ingyenkonyhán, tisztítsanak meg egy parkot, legyenek mentorok. Nem minden nap adódik lehetőségünk megmenteni valaki életét, de minden nap megadatik, hogy befolyásoljunk egyet."
A videó itt elérhető: Mark Bezos: Egy életre szóló tanulság egy önkéntes tűzoltótól
AEFE: Hol találhatnak meg, azok a fiatalok, akik érdeklődnek a tevékenységeid iránt és szívesen csatlakoznának?
K. J.: Szívesen veszek minden üzenetet és megkeresést Facebookon és Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. is!